Ültem reggel 4.52-kor a széken, pocakom összecsípve a bal kezemmel, jobb kezemben a Decapeptyl injekció, és rájöttem hogy nem merem.....

Egész éjjel forgolódtam, néztem a plafont, mert tudtam, hogy hatalmas dolog kezdődik ma el. Hónapok óta erre várunk, én mint endometriózisos anyajelölt, és a férjem, mint lelkes apajelölt másfél év sikertelen próbálkozás (no meg a lassú srácok, no meg a 35 évem) miatt októberben úgy döntöttünk, felkeresünk egy Kinderwunsch Zentrumot. Nagy szeretettel fogadtak minket, és bár a petevezeték-átjárhatósági vizsgálatról elképzelésünk sem volt, hogy lehet németül, mégis lelkesen bólogattunk, aztán a doktor úr rajzolt, kézzel is, majd lábbal, hogy megértsük egymást, de türelmét egy pillanatig sem vesztette el. 

Decemberben aztán kiderült, belevágunk, beültetésünk lesz egy idegen országban (ahol éppen 2 éve élek), nem ismerve az itteni procedúrát, nyelvet beszélni kicsit, dehát mit tegyünk? Szülők akarunk lenni!!!!

....és aztán becsuktam a szemem, és magamba szúrtam......lenéztem, hogy talán nem sikerült, de láttam, hogy minden a helyén, nem is fájt, huuuu, akkor most benyomom.......na igen, legközelebb talán lassabban kéne bespriccelni.......megszédültem.....pohár víz.....2 perc.....minden oké, mehetünk dolgozni!