A nagy nap
Péntek 13....hajnal 4.45..... olyan érzés volt, mintha kicsúszott volna belőlem valami, ez volt a nyákdugó. Miután rá egy órára sem csillapodott a vérzés, így felhívtuk a kórházat, és azt mondták, menjünk be egy vizsgálatra. Taxival mentünk, mert sajnos még pár hónapig csak nekem van jogosítványom a családban. A kórházban természetesen most is, mint minden alkalommal be kell jelentkezni, amit ott adnak, azt kell leadni az osztályon. Ctg-t csináltak, vizeletet adtam, vérnyomást néztek, és megvizsgált a szülésznő. Ekkor kb. 15-25 perces fájásaim voltak, amelyek egy időben kezdődtek a nyákdugó távozásával. A vizsgálat azt mutatta hogy 1 ujjnyira vagyok tágulva, így közölték, hogy mehetek haza, mert ebből valószínű még ma nem lesz semmi. Hazajöttem, a férjem elment dolgozni, én meg két fájás között elindítottam egy mosást, beindítottam a mosogatógépet stb..... :-) 10.30-kor elöntött egy kis víz....nem olyan nagy mennyiség, de tudtam hogy ez magzatvíz volt. Mivel a nőgyógyászom azt mondta, hogy ha magzatvíz megy el, mindenképpen hívjunk mentőt, ezért így tettünk. Hívtam a férjem, aztán ő a mentőket, hamar meg is érkeztek, és indulás megint a kórházba. Újabb vizsgálat, továbbra is 1 ujjnyi tágulás, ráadásul a teszt azt mutatta, hogy nincs magzatvíz a hüvelyben ( még mindig nem értem, hogy akkor mi volt az), ezért azt mondták, menjek haza. Mi ezt nem szerettük volna, ezért megkértük őket, hogy biztosítsanak egy ágyat, mert itt jobban biztonságban érzem magam. Délben kaptam ágyat az újszülött osztályon. Ezután elkezdtünk a kedvesemmel lépcsőzni, sétálni, és egy nagy fitness labdán ültem, és görgettem a csípőm. A fájásaim nagyon rendszertelenek voltak, kb. délután 16-ra óránként 8-10-re álltak be. A szülésznővel abban egyeztünk meg, hogy reggel beindítják, addig meg nem terveztek további vizsgálatokat. Este 19.30-kor már annyira fájt, hogy csak nyöszörögni tudtam, ezért megkérdeztem a nővérkét, hogy lemehetnénk-e a szülészetre. Jött a válasz, hogy ahogy gondolom.....hát mi úgy gondoltuk.....lementünk, vizsgálat, ctg: 3 perces mérhető fájások, és 8 ujjnyi tágulás, és egy tüneményesen kedves szülésznő.. A ctg közben valamikor 20.00-20.30 között elöntötte a szülőágyat a magzatvíz, én ekkor döntöttem úgy hogy ruhátlanul akarok vajúdni, és konkrétan lerángattam magam a ruháimat. :-) A szülésznő azt mondta, ahogy nekem jól esik, ne törődjek semmivel, csak magammal. Természetesen a férjem végig fogta a kezem, ami csodálatos érzés volt, nélküle nem ment volna. Innentől kezdve 1-3 perces fájásaim voltak, és mit ne mondjak, tényleg baromira fáj, és semmihez nem hasonlítható fájdalom....két fájás között picit tudtam pihenni, de sokszor nem is emlékszem, hogy egyáltalán magamnál voltam vagy nem.......a szerelmem meg csak biztatott, én váltogattam a pózokat, és állandóan bocsánatot kértem a szülésznőtől az újabb és újabb adag magzatvízért....ő meg nevetett, és szorgalmasan cserélgette az ágyneműt alattam, meg térdelt fönt mellettem az ágyon, és tartotta a ctg-t, vagy éppen hordta vödörszámra a kávét a drágámnak. Valamikor az ájulás és az alvás határán közölte velem, hogy innentől kezdve teljesen egy hang nélkül próbáljak meg nyomni, mert célegyenesben vagyunk. (Jelzem addig sem kiabáltam, csak nyögdécseltem, de én erre sem emlékszem, ahogy arra sem hogy a kedvesem 3x elküldtem a francba :-) ) Na hát addigra oolyan fáradt voltam, hogy nem nagyon volt erőm ehhez, ezért vagy 20 nyomásra volt szükség.....na az a fájdalom......húúúúú.......közben könyörögtem hogy szedjék ki ( :-D ), illetve egy gátmetszésért, de nem voltak hajlandók.....aztán kint volt a hajas fejbőr....adrenalinlöket.....a következő fájdalomnál nagyot kell nyomni......akkor már tényleg semmi erőm nem volt.....aztán valahonnan hirtelen megjött az erőm......összeszedtem minden energiám....vettem egy hatalmas levegőt ( a párom szerint továbbra is egy hang nélkül).......kint a feje.....még egy levegő......és azt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni....most is potyognak a könnyeim......ahogy kicsúszott a kis teste.....a lábujjai még nem értek ki......FELSÍRT......adrenalin......rám rakták abban a pillanatban....és megérinthettem.....semmihez nem fogható.....szeretem.....semmi fájdalom (milyen fájdalom ?????).....férjem sír....én is sírok.....és az első mondat ami elhagyja a számat: UGYE KISLÁNY?? Szülésznő nem tudta megmondani még, gyerek a hasamon, erre én a férjemnek: Nézz alá!!!! Mindenki nevet...... És kislány!!!! Nem tudom mennyi idő telt el, de ahogy ott tartottam, és sírtunk, és ott mocorgott és nyöszörgött a hasamon ez a kis ember, minden megváltozott. 2015.november 14-én, 01.23-kor a világra hoztuk a mi kis csodánkat. Hajnal 5-ig voltunk a szülőszobán, addig lemérték (54 cm, 3840 gramm),megtörölgették (fürdetés csak másnap volt) megszültem a lepényt, összefoltoztak, és eközben a szerelmem meztelen mellkasán pihent a kislányunk. Pár nagy ölelés, és könnyes köszönöm után a szülésznőnk felkísért minket az újszülött osztályra. A babát elvitték felöltöztetni, majd visszahozták, mellém rakták egy kis gurulós ágyikóban, ő édesen aludt, mi meg sírva csodáltuk......