Tegnap szörnyű napunk volt....akkora energiával, és kitartással és hittel indultunk neki ennek az egésznek, és én tényleg bíztam, és tudtam, hogy minden tökéletesen fog alakulni....talán egy picit túlzottan is elbizakodottak voltunk. Szúrtam, és mentem, csináltam a dolgom, éltem az életem ugyanúgy, mint azelőtt. Munka, házimunka, szerelem, barátok, család, minden összhangban. Tegnap volt a peteérlelés 6. napja, és az ultrahang szerint nagyon gyatra a termés, rosszul reagálok a hormonokra. Mintha egy világ omlott volna össze bennem....ez volt az első alkalom, hogy a férjem nem tudott elkísérni, pedig most lett volna rá a legnagyobb szükségem. Látva a kétségbeesésemet, a doktornő rögtön elkezdett megnyugtatni, hogy kapok egy 3. injekciót (Menopur), amitől tutira rengeteg petesejt be fog érni, ne legyek megijedve, de akkor már meg voltam ijedve. Valahogy kikerültem a kórházból, és hívtam a  szerelmemet, az anyukámat, a barátnőmet, és mindenkitől jött a sablonszöveg, hogy minden rendben lesz. Hazajöttem, tettem-vettem, és most először villant át az agyamon, hogy mi van ha nem lesz minden rendben. Mi van akkor, ha nekünk mégsem fog megadatni, hogy szülők legyünk, ha az van megírva odafönn, hogy nem lesz gyermekünk.....Estére értettem meg egy dolgot, amit nem mondtam ki még, csak reggel, munka közben, az pedig a következő gondolat: Gyermek nélkül is lehet élni egy életet. Ez a mondat lesz az én védekező mechanizmusom a fájdalom ellen. Annyira tökéletesen beleéltük magunkat a helyzetbe, hogy minden ideálisan fog alakulni, hogy ez az "apróság" durva arculcsapás volt. Azt gondoltam, azzal hogy ezerszer kimondom a várható sikert, azzal bevonzok minden jót. Ez helyett azzal hogy ezerszer kimondtam a várható sikert, minden akadály ezerszeres fájdalom. Szóval feladásról szó sincs, tegnap kellőképpen kibőgtem magam, a férjem megnyugtatott, és most újult erővel szúrok (mostmár 3 szurit reggelente), megyek, csinálom a dolgom, élem az életem. Munka, házimunka, szerelem, barátok, család, minden összhangban.....Vasárnap 11-kor az újabb ultrahangon már sokkal okosabbak leszünk, addig is várni, várni, várni........